Könyvtárunk 2026. augusztus 1. és 2026. szeptember 5. között zárva tart. Minden kedves olvasónknak kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!

Első könyvtárlátogatásukon a külföldi hallgatók

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2026. szeptember 3-án a nemzetközi évnyitó keretében külföldi hallgatókat látott vendégül.

A hallgatói csoportnak alkalma nyílt bepillantást nyerni könyvtárunk olvasótermeibe, szolgáltatásainkba, valamint a hazai és külföldi hallgatók számára kialakított közösségi tereinkbe. Emellett megismerkedtek a könyvtár használatának lehetőségeivel, és áttekintést kaptak a 150 éves könyvtárpalota és az Egyetemi Könyvtár történetének néhány meghatározó eseményéről.

Az információs igények kielégítése mellett az Egyetemi Könyvtár és Levéltár – összhangban az egyetem céljaival és nemzetköziesítési stratégiájával – különös hangsúlyt fektet a multikulturális kapcsolatok ápolására, a hallgatók igényeinek kielégítésére, valamint mentális jóllétük támogatására. Felhasználóközpontú kulturális szervezetként küldetésünknek tartjuk, hogy az oktatás és a kutatás támogatásán túl, olyan intézményként is betöltsük feladatunkat, amely közösségeket épít, formál és fejleszt, elősegítve a nemzetközi hallgatók beilleszkedését, és lehetőséget biztosítva számukra a helyi kultúrához való kapcsolódásra.

Minden hallgatót szeretettel várunk könyvtárunkban és rendezvényeinken!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL