Könyvtárunk 2026. augusztus 1. és 2026. szeptember 5. között zárva tart. Minden kedves olvasónknak kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!

EKL Egyetemi Könyvtár

"Visszatérve Hóman esetére, az ő közéleti pályája és tudományos pályafutása nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a jelenkori „ítészek” látják. Az örök baloldali, „utcai értelmiség” nagy része fel sem tudja fogni azt a történészi és kulturális teljesítményt, amely a bűnbak (Sündenbock) későbbi, baljóslatú politikai szereplését megelőzte. Az 1885-ben Budapesten, német gyökerű értelmiségi családban született Hóman Bálint az ELTE-n szerzett bölcsészdoktori diplomát. Harmincéves sem volt, amikor elnyerte az Egyetemi Könyvtár vezetői állását.
"Igencsak kikerekedhetett a szeme az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár dolgozójának, aki az egyik könyvben egy óvszer bontott csomagolására bukkant a minap. A könyvtár Facebookon osztotta meg az üres csomagolásról készült képet.
"A képi tartalmak zömét eddig a képeslapok adták, ám az új frissítéssel rendkívül izgalmas és értékes festmény-, grafika-, és fotógyűjtemények is bekerültek a szolgáltatásba. Mostantól egy közös felületen érhetjük el a Fortepan több tízezres fotógyűjteményét, valamint Budapest Főváros Levéltára és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hasonló volumenű Budapest városképi fotógyűjteményeit is.
"Utazás ide: Egyetemi Könyvtár itt:Budapest még nem volt ilyen egyszerű. Használd a Moovit-ot, hogy részletes lépésről lépésre navigációval tudj utazni a jelenlegi helyszínedről vagy egy népszerű látványosságtól vagy bármelyik főbb tömegközlekedési állomástól. Nézd meg a részletes útvonalakat a térképen, a busz és vonat menetrendeket, érkezési időket és szolgáltatás figyelmeztetéseket, hogy könnyen eljuss ide:Egyetemi Könyvtár.