Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Könyvtörténeti együttműködések

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (KITI) oktató- és kutatómunkáját újabb szakmai együttműködési megállapodások támogatják. Elsősorban a könyvtörténeti specializáció hallgatói számára biztosítanak szakmai gyakorlati és szakdolgozati konzultációs lehetőséget a frissen megkötött szerződések, de a KITI és az egyházi gyűjtemények közötti további szakmai kapcsolatokat (pl. pályázatok, konferenciák) is erősíthetik.

 



2019. május 21-én az Evangélikus Országos Könyvtárban (EOK) Hubert Gabriella gyűjteményigazgató és az EOK munkatársai fogadták KiszI Péter intézetigazgatót, valamint Bibor Mátét, a könyvtörténet specializáció felelősét. Megmutatták egyik legújabb szerzeményüket, egy néhány hete ajándékba kapott Vizsolyi Bibliát és Martin Luther Kis kátéjának (az egykori) Magyarországon készült legkisebb kiadását, az 1686-os lőcsei edíciót. Az ünnepélyes aláírásra a könyvtár muzeális berendezésű Podmaniczky-Degenfeld termében került sor.
 

 

 


2019. május 27-én az utóbbi időben a tragikus tűzesetről elhíresült Ráday Könyvtárban Berecz Ágnes gyűjteményigazgató és Bíró Gyöngyi régi könyves könyvtáros elmondta, hogy bár muzeális anyaguk viszonylag jól átvészelte a katasztrófát, még rengeteg munka szükséges a helyreállításhoz. Ebben – könyvtári szakmai gyakorlat keretében – a tavaszi szemeszter során az ELTE hat könyvtár szakos diákja is részt vett. Berecz Ágnes és Kiszl Péter a főként a péceli Ráday-kastély eredeti bútoraival berendezett teremben írta alá a dokumentumot Bibor Máté jelenlétében. Mindkét együttműködési megállapodást ellátta kézjegyével Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja is.
 

 



Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetétől alig tízpercnyi sétával elérhető neves könyvtárak rendszeresen tartanak kihelyezett órákat a könyvtörténet specializációs diákok számára. Ezek az alkalmak nem csak a gyűjtemények kincseinek megtekintésére szolgálnak, hanem bepillantást engednek az intézmények falai között zajló munkákba, hiszen a régi nyomtatványokat és kéziratokat lapozgatva sem feledkezhetünk el arról, hogy e nagy hagyományú könyvtárak egyúttal élő gyűjtemények is.
 

 

 

Beszámolók korábbi kihelyezett órákról
2018. december: vendégségben az Evangélikus Országos Gyűjteményben
2017. október: Vendégségben a Ráday Könyvtárban
2018. április: Vendégségben a Ráday Könyvtárban
2018. december: Vendégségben a Ráday Könyvtárban
 

 

 

Honlapok:
Evangélikus Országos Könyvtár
Ráday Könyvtár