A Múzeumok Éjszakája programsorozata miatt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári szolgáltatásai 2025. június 21-én (szombaton) nem elérhetőek. Örömmel várunk minden érdeklődőt 15.00 órától kezdődő programjainkon.

Könyvtári vezetések muzeális dokumentumaink bemutatásával

Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetével ismerkedhet meg. A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült könyvtárpalota kivitelezésében a 19. század legkorszerűbb szellőztetési, fűtési és világítási megoldásait alkalmazták. A könyvtári kalauzolás során megtekintheti az aula oszlopcsarnokában látható sgraffitókat, a díszterem tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakjait, valamint Than Mór portréját a középkorú Ferenc Józsefről. Bejárhatja az egykori főigazgatói lakás termeit, megcsodálhatják a Perczel László-féle glóbusz rekonstrukcióját, és és betekinthet Műemlékraktárunkba is, melyet a nagyközönség számára csak különleges alkalmakkal nyitunk meg. Programjainkról további részletek honlapunkon és itt érhetők el. Minden kedves érdeklődőt örömmel várunk!

 

Könyvtári túra helyszíne:

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

 

Könyvtári túra időpontjai:

2022.09.17., szombat – 12:00–12:30

2022.09.17., szombat – 13:00–13:30

2022.09.17., szombat – 14:00–14:30

2022.09.17., szombat – 15:00–15:30

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL