A Ferenciek terén álló Egyetemi Könyvtár közismert volt mindig is az Irányi utca és a Reáltanoda utca sarkán. A jellegzetes szegélyépület ékessége a folyamatosan átalakulásban lévő, ennél fogva folyamatosan nevet változtató belvárosi térnek, mely a jó darabig szűnni nem akaró önfeledt átnevezési kényszerek áldozatává vált. Ki-ki generációja tagjaként emlékezhet rá. Így váltottunk, csak az új épület fennállását tekintve, Barátok teréről Ferenciek terére, Károlyi Mihály utcáról Felszabadulás térre, majd Ferenciek tere 6. számra, noha a ház nem mozdult sehova, és egy darabig két címmel is rendelkezett, de ez egy hosszú történet.
A könyvtárpalota említett „házon kívüli gondjait” is érdemes a nevezetes Klösz-féle Vasárnapi Újságbeli képtől eredeztetni. Persze, a szándékunkban megerősített több külső épületfotóra, klasszikus Klösz-felvételekre történő hivatkozás „saját jogon” történik, mert Klösz György idején e műhely Egyetemi Könyvtárhoz köthető kapcsolata kivételesen szoros viszony volt. Klöszhöz jártak Szilágyi idején az Egyetemi Könyvtár munkatársai fényképezkedni hivatalból, valamint magán célra. (Szinnyei-napló)
Kezdjük innen, „in medias res”:
1885/86 / 710. sz. Szilágyi levele a „Tekintetes Mérnöki Hivatalnak Budapesten”:
„Tek. Mérnöki Hivatal! A tek. Mérn. Hivatal által, mint az Egyetemi Könyvtár igazgatója megidéztettem az iránt, hogy a Könyvtár épületein levő utcza és házszámot mutató tábla piszkos állapotban tartatik és minek folytán annak tartalma ki sem vehető.
A te. Mérnöki hivatal értesítése folytán meggyőződtem a felől, hogy nem a tábla tisztán nem tartása folytán nem vehetők ki az oda írt betűk és szavak, de mert azokról a festék lekopott, miről biz’ nem én, hanem az idő viszontagságai tehetnek egyedül. Ennél fogva felkérem a tek. Mérnöki hivatalt, hogy ezen betűk kifestése által annak használhatóvá tételét eszközöltetni méltóztassék. Hivatalos tisztelettel […] Bpest, 1885. október 9.” Majd’ tíz év telt el az átadást követően.
Mert hogy a „háznak”, fontos hely lévén, elérhetőnek, azonosíthatónak kellett lennie mindenki számára. Egy piszkos állapotú utcatábla pedig sokat rontott az intézmény megítélésén, miután az épület központi helyen, a város pesti oldalának „kellős közepén” állt, jelentős forgalommal, közel minden, vagy majdnem minden fontos hivatalhoz.
Az új épületben lakó könyvtár és a város érdekei azonban nem mindig fedték egymást, hogy finoman fogalmazzunk. Már 1880-tól komoly gondok adódtak abból, hogy hol a főbejárat előtti téren, hol átellenben, hol pedig közvetlenül az épület előtt bérkocsik, fiákerek állomásoztak, ennek minden kellemes és kevésbé kellemes velejárójával, azaz a könyvtár számára, különösen nyáridőben kevéssé örvendetes viszonyok kezdtek állandósulni. Szilágyi panasszal élt (1880/127 sz.), mire Kammermayer Károly főpolgármester, az épület előtti tér rendezéséhez kívánván kötni az intézkedést, türelemre intette Szilágyi Sándort. (1880. 07. 22/ 72. sz. / Kammermayer Károly levele Szilágyihoz az épület előtti tér rendezése tárgyában.)
Ezzel a tisztázatlan viszonnyal hosszú, máig véget nem érő történet vette kezdetét, jobban mondva folytatódott, hiszen a lovaskocsiforgalom már korábban is gondokat okozott, szállt a por mindenhová.
A bérkocsis forgalom lényegében a tízes évekig egyenletesen és folyamatosan növekedett, következésképp e bérkocsiállomás, a kocsik száma, a lovak okozta piszok, valamint a kocsisok viselkedése áldatlan viszonyokat teremtett a könyvtár számára. Az akkor még nyitható, három nagy főhomlokzati ablakon keresztül beáradó állandó utcazajról, porról, bűzről beszélünk.
1925-1926 körül szorulnak ki a bérkocsisok a térről. Igen ám, de ide költözött az épület elé a taxi, először a piros. Az állandósuló panaszokra tekintettel át kellett rendelni a taxidrosztot, valamint a köztisztasági vállalat kihelyezett szemetesládáját, majd 1931-től itt „állomásozott” az utódcég, a kék taxi, amelynek forgalma egy 1936-ban meghozott átrendelési határozatig „boldogította” a házat.
A ház körüli viszonyok kezdeti rendezettlensége gondot okozott, és nyilván hozzá járult ahhoz, hogy valamelyest történt kordában tartásukra a portás lehetett kiszemelve. Fontos lehetett, hogy a portás értsen, kezelni tudjon „egyebeket is”, a hagyományos portási feladatokon kívül. Beszélnie kellett például a magyar nyelven kívül németül, és kívánatos volt e szolgálat ellátásához némi jómodor is. Még a kezdeti időszakban, az átadást követően egy Horvát Árpád által jegyzett rektorhoz intézett levél őrzi ennek az igazgatói éberségnek, és az ezzel járó „vizsgálatnak” a nyomát, amelyből kiderül, hogy az akkor felveendő kapus német nyelvben való jártasságát tekintve megbukott. A jelölt, Tóth János „teljesen hasznavehetetlennek” bizonyult. A későbbi időszakban e könyvtárigazgatói buzgalom alább hagyott.
Hosszú ideig állandónak minősíthető gond volt később a nyilvános illemhely kérdése. Egy 1930-as fotó rögzíti a „zöld villamos”, azaz a nyilvános illemhely meglétét a könyvtárpalota előtti téren. A könyvtár nem engedett be boldog-boldogtalant, nem volt, nem akart közszolgálati intézmény lenni ebben az értelemben.
A szomszédságra is akadt panasz kezdetektől fogva. 1881/ 82. / 87. sz. / 1881. 11. 18. Szilágyi a IV. és V. alkapitányságra, valamint a Kapitányi Hivatalhoz beadványt intézett, melynek tárgyát a Barátok tere 4. sz. alatt működő Éder Antal Gyula-féle dynamit– és robbanószer-kereskedés képezte. (Előzménye: 1881/82 / 10. sz. / szept. 15)
A felsoroltak mindegyike e központi hely velejárója volt. A könyvtár pedig úgy védekezett, ahogy erre módja nyílt.
Szerző: Kazimír Edit