Élet és kutatás az Antarktiszon Jurányi Zsófia fizikus előadása az ELTE TTK-n!

Az ELTE Természettudományi Karán életre hívott „Köztünk élő tudósok” előadássorozat következő alkalmán vendégünk lesz Dr. Jurányi Zsófia légkörfizikus, aki  az ELTE TTK-n végzett fizikusként 2006-ban. Kutatási témája az aeroszol részecskék fizikai tulajdonságainak a felhőképződésre való hatása volt. 2016-ban tagja lett a német antarktiszi Neumayer állomás 37. áttelelőcsapatának, és 14 hónapot élhetett ezen a messzi kontinensen. Előadásában az antarktiszi élményekről és a tudományos terveiről beszél, amelyet kötetlen beszélgetés követ.

A Baranya megyei Kistótfaluból jutott az Antarktiszig Jurányi Zsófia, a jelenleg aeroszolok optikai tulajdonságaival foglalkozó fizikus. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 2006-ban fizikus diplomát szerző, majd a zürichi műegyetemen, az ETH-n doktoráló, párhuzamosan a Paul Scherrer Intézetben aeroszol-fizikával foglalkozó kutató munkát keresve kötött ki a jeges kontinensen. “Megpályáztam egy állást, elhívtak interjúra, és fölvettek a német Alfred Wegener Intézethez két évre tudományos munkatársnak. Kifejezettem avval a céllal, hogy a 37. antarktiszi áttelelő csapat tagja legyek” - írta az Indexnek egyenesen a német Neumayer III. állomásról a magyar fizikus, aki már öt hónapja dolgozik a világ egyik legnehezebben megközelíthető zugában.

Az antarktiszi kutatóbázis a Déli-sarktól mintegy 2000 kilométerre, a kontinens partján, az Ekström selfjégen, körülbelül a 70. szélességi körön található. “2016 decembere és 2018 februárja között az Antarktiszon lakhattam. Nincs alattunk szárazföld, csak 200 méteres jégpáncél.” A kontinensen, aminek állandó lakossága nincs, csupán kutatóállomások személyzete tölthet el hosszabb időt rajta. E kevés szerencsés emberen kívül a hallgatóság is bepillantást nyerhet majd ebbe a különleges, csodálatos, jégbefagyott világba az előadás során.

Várunk szeretettel mindenkit Jurányi Zsófia vetítéssel egybekötött élménybeszámolóján!

Jurányi Zsófia előadásának címe: Élet és kutatás az Antarktiszon

Időpont: 2018. április 19. csütörtök   16:30

Helyszín: ELTE TTK Kari Könyvtár, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A 0. 133 Fizika szakkönyvtár

A belépés díjtalan!

Részletek: ttk.elte.hu  és  https://www.facebook.com/events/786385494905304/

Az esemény sajtónyilvános.

Az előadás végén lehetőség lesz interjú készítésére is