Felhívjuk figyelmét, hogy ezt a honlapot 2016. október 3. után már nem frissítjük. Új honlapunk a https://konyvtar.elte.hu címen érhető el
2017. november 23. csütörtök
magyar   English   deutsch  

Nálunk kézbe veheti, elolvashatja… Érdekességek, ritkaságok az EGYETEMI KÖNYVTÁR állományából. 8.

Utolsó módosítás: 2016-04-29 12:38

 

Ha valaki az 1860-as években Magyarországon sakkozásra kívánta adni a fejét, az két hazai kiadású sakk-könyv között válogathatott. 

Vagy a szabadszállási gyógyszerész, Rozsnyai Mátyás  A sakkjáték elemei. Vezérfonal a sakkjáték megtanulására. (Lange M. után Rozsnyay Mátyás. Kezdők számára. Pest, 1860. Kiadja Heckenast Gusztáv. 96 p.) c. könyvéhez nyúlt vagy Heinrich Ritter von Levitschnigg: Der Schachmeister. (Handbuch zum Selbstunterricht im Schachspiele, azaz kézikönyv az sakkjáték önálló elsajátításához c. művét vette kézbe.

 

Az előbbi lényegében fordítás volt, Rozsnyay érdeme inkább abban állt, hogy kísérletet tett a sakk-szaknyelv megteremtésére, azaz a fordítás mellett, tanulmányt írt a sakkjáték műszavairól a Vasárnapi Újság számára (1859), 1860-tól pedig az ő ösztönzésére jött létre az önálló sakkrovat e lapban.

 

A Levitschnigg- mű szerzőjének szándékát is és a mű tartalmát tekintve is más eset. Nem azért, mintha szerzője ezzel a művével minden idők legjobb hazai sakk –kézikönyvét adta volna az olvasó kezébe, bár Levitschnigg, maga is a híres bécsi Allgaier-féle sakk-iskola növendéke, mindent elkövetett azért, hogy születendő műve kellően vonzó legyen, a birodalom határain innen és túl.

 

1861-ben halála előtt egy évvel jelent meg a könyv.  Ezt követően a kiadó még további 2 alkalommal dobta piacra az átdolgozott „Sakkmester”-t. A szerzőt a  játék népszerűsítésének célja vezette, de nem tankönyvet írt. Közepes szintű játékosoknak ill. teljes kezdőknek kívánt rövid, egyszerű formában bevezetést nyújtani a sakkozás rejtelmeibe. Ugyanakkor egyszerre kívánta kerülni a túlzottan elméletieskedő ill. túlzottan  a leegyszerűsítő modort. Azt ígérte olvasóinak, hogy a legnagyobbak és az akkor friss sztárnak számító, amerikai Morphy játszmáiról is értesülhetnek belőle.

 

Kézikönyvével alapvetően a német nyelvű piacot célozta meg, és a Hartleben kiadóval lényegében a kiadás helyéül a korabeli sakk-barátok számára is jól csengő három „helyszínt választott”, Pestet, Bécset és Lipcsét, ahol akkoriban (Pest kivételével!) mindenütt élénk sakk élet folyt.

 

No, nem mintha Pesten vagy Magyarországon nem sakkoztak volna az emberek. A dolognak, mármint annak a ténynek, hogy a fenti megállapítás Pestre ekkor nem vagy nem úgy volt érvényes, mint Bécsre és Lipcsére, komoly előtörténete volt, amely még a Bach-korszak, sőt a szabadságharc előtti időkre nyúlt vissza, egészen az 1842-46 között zajló, Európa szerte feltűnést keltő Pest - Párizs levelező sakk-mérkőzésig, amelynek magyar hősei Grimm Vincze, Löwenthal Jakab és Szén József voltak.

 

A franciák a XIX. század első felében Európa elsőszámú „sakk-matadorai” -nak számítottak. Kihívni őket, rangot jelentő, vakmerő vállalkozás volt. Ám ahhoz, hogy a magyarok e komoly játékerővel rendelkező ellenfelet kihívhassák, a pesti sakkozóknak Sakk-körré kellett alakulniuk. A Pesti Sakk-kör első megalakulásának pillanatai voltak ezek, amelyeket a korabeli, elsősorban német nyelvű pesti lapok előrelátó gondossággal fel is jegyeztek. A sakk-játék persze 1849 után sem veszített semmit vonzerejéből, sakkozott családi körben, társaságban, szűk és tágabb körben boldog-boldogtalan. Mindössze újabb sakk-kört nem lehetett a feloszlott első helyett alapítani. Az erre irányuló kérelmet még 1859-ben is elutasították,leghamarabb 1864-ben kerülhetett rá sor.

 

A levelező sakk-mérkőzést a magyarok megnyerték. A játékban résztvevők későbbi sakk-versenyekre vonatkozó felkéréseit, (és felkérésben nem volt hiány), további terveit a 48/9-es történelmi események azonban elsodorták. Grimm, a bankjegy-gyár litográfiai osztályának vezetőjeként Kossuth oldalán részt vett a szabadságharcban, menekülnie kellett. Löwenthal, ha nem is kompromittálta magát különösebben, Angliába tette át székhelyét, az ottani és nemzetközi sakk-élet meghatározó egyénisége lett. Szén magyar állami szolgálatban álló tisztviselőként még megérhette, hogy kiutazhatott az első londoni sakk-világtalálkozóra.

 

Mikor tehát Levitschnigg lovag olvasócsábító attrakcióként a címlapon felsorolta a húzó-neveket, Mophy-ét, Anderssen-ét, Stauton-ét, Szén-ét, Löwenthal-ét és Harrwitz-ét, pontosan tudta, hogy nem sorolhatja fel az összes magyarét.  Grimm Vince neve nem szerepelhetett se címlapon, se másutt. Levitschnigg azonban azok közé tartozott, akik tanúi voltak az 1845-ös győzelemnek, hiszen 1845 és 1849 között a Pester Zeitung tárcaszerkesztője volt, (később ő csinált a Pester Sonntagsblatt-ból  Pester Tagblatt címen napilapot) és amúgy is ismerte töviről hegyire a buda-pesti társasági élet szinte minden fő- és mellékszereplőjét. A Pester Sonntagsblatt szerkesztősége a Wurmhofban, a Dunasoron volt.

 

Élete meghatározó eseménye maradt Grimm Vince játéka, és ha szerét ejthette, nem mulasztotta el, hogy említést ne tegyen róla. Ezúttal is így járt el. Rövid európai sakk-játék történeti áttekintésébe beleszőve újra megemlítette, hogy a „negyvenes években Pesten is alakult egy sakk-kör, amely a párizsiaknak kesztyűt dobott. Két levelező partira került sor. Szén, Grimm és Löwenthal alkotta azt a ragyogó triumvirátust, amely a párizsiakat, a Pesti Sakk- kör nevében, két játszmában el takarította az útból.”  Levitschnigg részletesen leírta, hogyan próbálták meg a franciák menteni a menthetőt, egy anonym levélke segítségével rávenni a magyarokat a remizésre és hogyan győzték le a magyarok végképp ellenfelüket. ”Grimm Vince javasolta az említett második játszmában a Dáma d1-c2-es lépést, amelyet a pesti Sakk-kör, mint a legjobb védekezést el is fogadott.”

 

A lovag nem felejtette el hírül adni azt sem, hogy Grimmet a „márciusi vihar” egészen Szíriáig sodorta, ahol Murad bey néven Aleppo és Damaszkusz környékén török katonai szolgálatban áll, változatlanul sakkozik és a helyi legjobbakat, előnyt adva nekik, keleti és nyugati (európai) modorban egyaránt  megveri, (Igaz, mindezt óvatosan, csak a 22. oldalon!)

 

Az olvasó így mindent összevéve: rövid, kompakt sakk-történelemben, sakk- szakirodalmi áttekintésben (1483-1847) színes sakk játékosi mini-portrékban és sok egyéb más hasznos ismeretben részesülhetett, ha kézbe vette e kis könyvet, miközben megismerhette a korabeli európai sakkélet legfőbb tényezőt, színtereit, és sajtóorgánumait Angliától Oroszországig.

 

 

Ugyanakkor mérhetetlenül igazságtalanok lennénk Levitschniggel, ha egyszerűen elmennénk azok mellett a kifejezetten magyar ill. osztrák közönségnek szánt apróságok mellett, amelyekkel műve első kiadásában igyekezett„kedvében járni” közönségének.

Ha nem vennénk észre, hogy milyen mély  irónia rejtőzik abban, ahogy a sakk bocskoros nemesei-ről, akiknek a berlini nagyok oly könnyedén a fejére koppintottak. (Így leírva a magyar kifejezést a német szövegben!)

Ha nem kezdenénk el törni a fejünket, hogy vajon ki rejtőzhetett a nagyszombati remete inkognitó mögött, feltéve, hogy nem érjük be a Levitschnigg által adott rövid utalással, miszerint egy szellemdús magyar arisztokrata. (Egyébként szentmiklósi és óvári Gróf Pongrácz Arnold volt a jeles úr, kinek a fia György, szintén alkotott feladványokat.)

Ha nem gyönyörködnénk, abban ahogy Levitschnigg a dáma lecserélése kapcsán a bocskoros nemesség szolgálatában álló kolomposok-ra hivatkozik, vagy ahogy a ló mozgását a minden akadályt leküzdő magyar huszáréhoz hasonlítja.

Az 1873-as második, teljesen átdolgozott kiadásból, amelyet Dr. Oskar Anger jegyzett, ezek az apróságok szinte teljesen elmaradtak, bár az eredeti Levitschnigg-féle szöveg több részlete még fellelhető. Ahogy Anger az előszóban említi, túllépett rajtuk az idő.

Éppen ezért, azt gondolom, még sem lehetett az véletlen hogy az Egyetemi Könyvtár példánya „Emm. 156.” jelzettel egykor Emmer Kornél könyvtárát gazdagította a Rozsnyai fordítás német eredetijével együtt. Címlapján és előszava fölött ott szerepel a pecsét felirat: Emmer Kornél könyvtára Budapesten.

Nem tudom, hogy Emmer maga sakkozott-e, környezetében azonban többen is akadtak, mint például Böhm Károly, annak az 1901-ben megalakult Magyar Filozófiai Társaságnak az alelnöke, amelynek  a jogász, városatya Emmer egyhangúlag megválasztott elnöke volt.

Az Egyetemi Könyvtár kéziratai között máig fellehető az Emmer-könyvtár könyvállományának jegyzéke, amely a néhai tulajdonos akaratából ide került hagyaték jelentőségéről nyújt képet.

 

 

Lapozzon bele!

Jelzet: 108191

Könyv a katalógusban

Keresés


Felhasználói belépés

E L T E     E g y e t e m i     K ö n y v t á r i    S z o l g á l a t         M i n d e n     j o g     f e n n t a r t v a .