Felhívjuk figyelmét, hogy ezt a honlapot 2016. október 3. után már nem frissítjük. Új honlapunk a https://konyvtar.elte.hu címen érhető el
2017. november 23. csütörtök
magyar   English   deutsch  

Nálunk kézbe veheti, elolvashatja… Érdekességek, ritkaságok az EGYETEMI KÖNYVTÁR állományából.7.

Utolsó módosítás: 2016-04-29 10:58

 

 

Hozzá közelálló kortársai közül sokan „édes bajtársam”-nak, „édes régi pajtásom”-nak, vagy „kedves hadipajtásom”-nak szólították. Tehették, már csak a sorsközösség okán is. Sokan kedvelték.

Szerkesztői felhívásaira a levélben reagáló nagyszámú olvasó „tekintetes és jeles irodalmár úr”-nak, „Nagytekintetű, jeles irodalmár és szerkesztő úr”-nak, „Tisztelt hazafi és bajtársam”-nak szólította, így címezve hozzá levelét. És a megszólítottak a szerkesztő úr kérésére szinte ontották az újság szerkesztőségébe és az akadémiára a beharangozott „vállalkozás”(a Honvédvilág) számára a legkülönbözőbb 1848/9-as jegyzeteket, visszaemlékezéseket, naplókat, naplórészleteket, saját kezűleg rajzolt csatajeleneteket, jegyzeteket, anekdotákat, kisebb elbeszéléseket. A Honvédvilág előszavában, tehát 1868 februárjában elhangzó felhívást olvasva nem is marad ezen túl sok álmélkodnivalónk:

 

„Hol vannak egyes nagy csaták és hadjáratok kimerítő leírásai, hol a terjedelmes élet- és jellemrajzok, hol a történetírói részletes adatok egyének és események megítéléséhez? Nem tapasztaljuk-e a homályba burkolt epizódok felderítésének nagy hézagát? Nem érzi-e minden, ki amaz események élő tanúja és részese volt, hogy e könyvekben távol sincs mindaz előadva, amit előadni lehetne és kellene? S nem ösztönzi-e a vágy, hogy egy-egy képpel vagy adattal járuljon a magyar harczi dicsőség e ragyogó korszakának történelméhez?[…] azonban a most megjelenő két kötet tulajdonképp csak előcsapatja a derékhadnak […] Azonfelül számítunk kortársaink szíves közremunkálására és kérjük, ne késsenek saját élményeiket, s a kezök ügyébe eső adatokat papírra tenni, s bármily alakban és terjedelemben közlés végett (…) beküldeni. Az idő halad, napról napra fogyunk, minden kortársunkkal, minden honvéddel egy élő tanúja és isten tudja hány becses adata vész el ama fényes korszaknak. Mentsük meg amennyit lehet belőle. Pest, 1868. február.”

 

Ám akadt egy, aki egyenesen „Magyar Homérnak” titulálta!  Ez utóbbihoz, Báthori Schulcz Bódog honvédtábornokhoz különösen bensőséges kapcsolat fűzte, annyira hogy később a tábornok visszaemlékezéseit is szerzőnk adta ki.  Bátori Schulcz 1869 májusában olvasta el a szerző Tarczay család-ról írott 13 részből álló elbeszélő költeményét és lakhelyéről, Kövesdről az alábbi sorokat intézte hozzá:

„Örömmel vettem az Ön vitézi vonású arcképével együtt nagy becsű Tarczay családról szóló szép költeményét, annál inkább, minthogy az Ön tollából – Homérként – folyt e történet leírása, s mondhatom, hogy olvasása nagy élvezetet nyújtott nekem. Éljen a jeles irodalmár!”. Persze – mondhatnánk kajánul - mit ért egy honvédtábornok az irodalomhoz?  Ezúttal azonban óvatosan kell bánjunk a szóval! Bátori Schulcz ugyanis olasz földet is megjárt, több kultúrában és nyelvben is jártas, jó tollú férfi, irodalomkedvelő volt maga is, akivel szerzőnk ekkorra már sűrű levelezésben állt, és a tábornok naplójának közzétételén buzgólkodó Egervári Potemkin Ödön – merthogy róla esett/esik ezúttal szó – ekkora már az Akadémia correctora (nyomdai javítnoka), aki tudásával, megbízhatóságával kiérdemelte hivatali elöljárói megbecsülését. (Hozzáteszem, nemcsak ekkor, kiérdemli később egyetemi könyvtártisztként is, 18 kerek esztendőn át!). Akadémiai szolgálatból történő távozásakor 1874. június 16.-án Arany János ajánló levelében az alábbiakat tartotta fontosnak megjegyezni róla: „magát ez állásában, mind hivatali elődeim idejében, mind 1865 óta az én felügyeletem alatt, mint egészen megbízható, amellett értelmes és szorgalmas irodai tisztviselő tüntette ki, annál fogva őt mindazoknak, kik szolgálatát igénybe venni akarják, méltán ajánlhatom.”

 

De most nem a hivatalnokról szólunk!

 Egervári Potemkin Ödön (a továbbiakban EPÖ) nyugdíjas állásból való távozása mögött ugyanis egészen más ambíciók – a körülményeit némileg  ismerve nyugodtan mondhatom - vakmerő kiteljesítéséről lett volna szó

Korabeli sajtóközleményekből tudjuk, hogy szakítani kívánt a hivatalnoksággal és önálló vállalkozást nyitott. Talán irodalmi ambíciói is fűtötték.

Elképzelése nem vált valóra. Szinnyei József, aki jól ismerte, hisz volt honvédként, egyetemi könyvtári hivatalnokként, irodalom és színház iránti rajongásában és sok egyéb másban osztozva EPÖ-nel, sok mindent tudott róla, mégis tömören és röviden csak annyit említ naplójában: „a fátum és saját könnyelműsége oda juttatta, hogy most szegény ördög”.

Újra hivatalt kellett vállalnia!  Ezúttal az Egyetemi Könyvtárban.

 

Műve a „Tarczay család”még az akadémiai évek terméke, egyetemi könyvtári példánya nagy valószínűséggel Egervári Potemkin Ilona akaratából kerülhetett az Egyetemi Könyvtárba. EPÖ halálát követően ő ugyanis volt az, aki a család részéről eljárt a Könyvtárnál a temetési segély és elhunyt édesapja könyvtártiszti fizetésének további negyed évre történő folyósítása ügyében.

(A könyvbejegyzést író keze írása, a mód, ahogy nevét, végzettségét [!] megadta, megegyezik a hivatalnál eljáró segélykérőjével), ám a bejegyzés minden egyéb tekintetben eltér a megszokottól.

 A szemérmesebb, rejtőzködőbb fajtájából való.

A könyvecske legutolsó lapjának aljára jegyezte be 1892-ben Ercsiben E.[gervári] Ilon, okleveles óvónő. Ugyanakkor közvetlenül édesapjához intézte, neki szánt személyes üzenet volt ez a pár szó „Drága jó Atyám! E költői elbeszélését valódi gyönyörrel olvastam. Szerető leánya E. Ilon, okl. óvónő, Ercsi ’92. IV. /12.”. Az „E.” szignó mögé rejtőző, ekkor 27 éves fiatal nőt, tulajdonképpen Nagy Ilonának hívták. A dologra magyarázatul szolgálhat az, amit az EPÖ-t ismerő Szinnyei is diszkréten kezelt. Ilona ugyanis édesapja Nagy Annához fűződő második, élettársi kapcsolatából született gyermekeinek egyike volt, s bár az anyakönyvi bejegyzés (Pest-Pilis-Solt-Kun. vm., Bp., Terézváros, születési  9/19. sz. kötet 1648 sz.: 1865. dec. 01., Helena Caecilia)  nem hagy kétséget afelől, hogy édesapja készséggel elismerte, mégsem viselhette a Potemkin nevet.

 

Végezetül a mű, amelynek ily kíméletlenül hosszú bevezetővel futottunk neki, nos, az korántsem remekmű. Nem áltatnám az olvasót azzal a hiú reménnyel, hogy valami veretes darabot vehet kezébe, újra elfedez valamit. Bár erőst remélem, hogy akad majd egyszer valaki, aki felfedez a műben majd valami egészen mást.  Azokat az apró, szinte filmszerű dramaturgiával megkomponált pompás részleteket, melyek csak egy 48/9-es hadat járt huszárhadnagy tollából folyhattak ilyen természetes üdeséggel, értékeli azt a jó pár a női természetről érzékenységgel szóló férfi-sort, amely egy-egy jól sikerült strófában tetten érhető,  és némi türelemmel hajlandó dekódolni a kortársaknak szánt egykori üzenet ma is érvényes elemeit.

 

Lapozzon bele!

Jelzet: Hd 7

Könyv a katalógusban

 

Keresés


Felhasználói belépés

E L T E     E g y e t e m i     K ö n y v t á r i    S z o l g á l a t         M i n d e n     j o g     f e n n t a r t v a .